Hűs szellő futott végig a lábuknál, mely felkapta a faleveleket, és táncolva szórta szét a peronon. A piros gőzös már bent állt, és csak arra várt, hogy megtehesse újra ugyanazt az utat, amelyet már hosszú-hosszú évek óta. Ez a nap más volt Harry Potter számára. Más, mint a többi. Szokatlan nyugodtság töltötte el szívét és lelkét egyaránt a felismerés, hogy nincs semmilyen sötét nagyúr, amelytől meg kellene védenie a világot. Nincs semmilyen háború, amely a Roxfort falait ostromolná, és nincs semmilyen veszély, amely életükre törne. Nincs más, csak a nyugalom, és békesség. Ebbe belegondolni egyszerre édes nyugalom, és keserű felismerés volt számára. Keserű felismerés, hiszen Harry Potter egész gyermekkora arról szólt, hogy meg akarja őt ölni egy sötét varázsló, és most hirtelen egy olyan világ tárult fel előtte, amelyre mindig is vágyott, és ezt csak most, 18. életévében tapasztalhatja.
Most, hogy egy nyugodt tanév veszi kezdetét Harrynek el kellett hessegetnie a gondolatait mindenféle gyilkos naplóktól, hatalmas kígyóktól és pókoktól, csuklyás dementoroktól, és kígyófejű sötét nagyuraktól. Igen, hiszen ez mind a múlt már, de néha fel-feltörnek Harryben ezek a rossz emlékek. El kell felejtenie, és koncentrálnia kell, hiszen meghozta a nehéz döntést barátaival: visszamennek a Roxfortba, és igenis befejezik rendesen a Varázslóképző Szakiskolát. Erre a döntésre úgy jutottak, hogy Hermione meglátásai alapján csak úgy válhat belőlük megbecsült munkaerő, ha elvégzik az iskolát, hiszen kinek kéne olyan munkatárs, aki félbehagyja az iskolát csupán azért, hogy megmentse a világot? Harry és Ron szerint a lány túlzásba esett, és a muglik világát vette alapul, hiszen ők hárman tetteikért elismert varázslókká váltak. Hiába a két fiú érvelése, sajnos Ron édesanyja is rágta a fülüket, sőt, nem volt hajlandó még csak szóba sem állni velük, amiért nem akarnak visszamenni az iskolába, és helyette munkára adják a fejüket. Be kellett látniuk, hogy Hermionénak és Mrs. Weasleynek igaza van; elmennek, és befejezik az utolsó tanévet, végül is, ezt még kibírják.
Ahogy ott állt a peronon, Harry végiggondolta, hogy milyen jól telt a szünet Ronéknál. Sokat beszélgettek éjszakánként, aminek Mrs. Weasley nem nagyon örült, amiért reggelente csípős megjegyzéseket is tett, és mosogatásra parancsolta a fiúkat. Időközben Hermione is betoppant az Odúba, és a 3 barát újfent együtt tölthette a szünet utolsó heteit. Hermione és Ron kapcsolata nem bolygatta fel hármójuk barátságát, sőt, Harrynek jól is esett, hogy ők nem olyan fajta pár, akik órák hosszat csak egymással foglalkoznak, nem törődve azzal, hogy hányan vannak körülöttük. Ron és Hermione kapcsolata szoros volt, ám akadtak pillanatok, amikor ugyanúgy marták egymást, mint azelőtt. Talán ez tette annyira tökéletessé őket. Csak Harry volt magányos. A Ginnyvel való szakítására gondolt. Bánta is, meg nem is. Bánta, hiszen nagyon szerette a lányt, de ő már egy másik fiúval járt. Annak oka, amiért nem bánta, az volt, hogy belátta, nincs szüksége jelenleg egy párkapcsolatra, szeretné rendbe tenni maga körül a dolgokat, majd ha ez sikerült, akkor talán elkezdhetne ismerkedni. Ennek ellenére a jó baráti viszony közte és Ginny között megmaradt.
Eljött az idő, a piros gőzös fütyülve jelezte, hogy pár percen belül újra elindulnak a Roxfortba. Harry, Hermione és Ron már elfoglaltak egy fülkét, és annak ablakából még egy utolsót intettek a Weasley szülőknek, majd a vonat lassú nyikorgással elkezdett kifelé gurulni a pályaudvarról. Harry egy darabig maga elé bámult, de már elfogadta a tényt, hogy egy újabb tanév kezdődik meg.
Az út hátralevő részén beszélgettek: mindannyian izgatottak voltak, hogy milyen lesz a tanév Dumbledore és Piton nélkül, milyen lesz McGalagony, mint igazgató, és kik lesznek az új tanárok. A beszélgetések közepette Harry és Ron tömérdek mennyiségű édességet elfogyasztott, amelynek köszönhetően Hermione fintorodva húzódott el Rontól, amikor is a fiú egy csókot akart adni neki. Ami újdonság volt Harry számára, hogy roppant nagy érdeklődést mutatott vele szemben az ellenkező neműek nagy tábora. Azelőtt mindenki kerülte Harry-t, úgy viselkedtek vele, mintha valamilyen betegség támadta volna meg a fiút, és jobb híján elkerülték őt. Miután Harry Potter hidegre tette minden idők legsötétebb varázslóját, mindez tova tűnt, és élénk érdeklődéssel fordultak a fiú felé. Volt is egy lány, aki különös érdeklődést mutatott a fiú iránt. Harry csak látásból ismerte őt. A lánynak rövid, vállig erő egyenes szőke haja volt, frufruját mindig egy pillangós csattal rögzítette a feje oldalára, hogy az ne lógjon a szemébe. Világosbarna szemei voltak, és akárhányszor meglátta Harryt, mindig mosolygott rá, és a haját a füle mögé söpörte. A lány a Hugrabug házhoz tartozott, és Mindy Traskotnak hívták. Harry szerint helyes lány volt, bár kicsit idegesítette, hogy mindig a sarkában loholt. Ron egyszerűen dilisnek, és mániákus Harry-fannak nevezte a lányt, és ami még meglepőbb volt számára, hogy Hermione is hasonló véleménnyel van a lányról.
- Csak azért érdeklődnek annyira irántad, mert megszabadítottad a világot Voldemorttól. Ha ő nem lett volna, Harry, akkor le se tojnának téged. – mondta Ron egy laza vállrántással a véleményét. Harrynek ez egy kicsit rosszul esett, hiszen azért annyira bénának mégsem tartotta magát. Hiszen jól tud kviddicsezni, repülni, és ő az egyik legjobb sötét varázslatok kivédéséből. Bár igaz, a lányoknál valamiért mindig kudarcot vallott. Hermione, amint meglátta Harry elkeseredett arckifejezését, rögtön oda is pirított egyet Ronnak.
- Ne mondj ilyet Ron! Harryvel akkor is foglalkoznának a lányok, ha nem ő lett volna a kiválasztott. Bár egy igaz, lehet, hogy nem egy Mindy-féle lánynál kéne próbálkoznod, Harry. Te is tudod, hogy csak azért érdeklődik felőled, mert nagyravágyó és élvezet hajhász! – tette hozzá csípősen Hermione, majd egy könyv mögé temette az arcát. Mindeközben egy csapat viháncoló lány suhant el a fülkéjük előtt, és Harry felismerni vélte egyikőjük közt Mindyt, akinek a hajában még mindig az a pillangós hajcsat virított, és egy elbűvölő mosollyal adta Harry tudtára, hogy igenis érdeklődik a fiú iránt. Harry, mit volt mit tenni, visszamosolygott rá.
Az út hátralevő részén a hármas izgatottan taglalta, hogy vajon mi vár rájuk az utolsó évben, mennyire lesznek velük kemények a tanárok, illetve milyen nehéz vizsgasor vár majd rájuk, és megfelelnek-e majd az elvárásoknak. Ron biztos volt benne, hogy az idei tanév laza lesz nekik, hiszen megmentették a világot, és ezért a tanárok minden tárgyban a legjobb értékelést adják majd nekik. Hermione elgondolása más volt, szerinte egy tanár sem fog velük kivételezni, és igenis kemény munkával kell kiharcolni a jó eredményeket. Harrynek jobban tetszett Ron véleménye, de be kellett látnia, hogy ilyenről szó sincs, és végül úgyis Hermionénak lesz majd igaza. Ezért el is döntötte, hogy az idei tanévet becsületesen végig fogja tanulni.
Késő délután volt már, mikor a vonat megérkezett a céljához. A varázslók és boszorkányok egymás után szálltak le a peronra, volt, aki lökdösődve, másokat felborítva. A vonat mellet elszálló füstben kirajzolódott egy óriás alakja, amely nem másé volt, mint Rubeus Hagridé. Harry, Hermione és Ron jókedvűen odaintett neki, amit Hagrid is viszonzott, amelynek következtében véletlenül fejbevágott egy harmadikost. Harry még vetett egy utolsó pillantást a Roxfort Expresszre, és ebben a pillanatban meglátta azt a személyt, akit világéletében mindig is gyűlölt: Draco Malfoyt. A fiú sovány volt, a haja is mintha kicsit megritkult volna. Nem voltak mellette imádott csatlósai, csak egy feketehajú lány sétált mellette. Harry jobb híján biccentett neki, amire a fiú reagált. Nos, attól nem kellett tartania, hogy Draco Malfoy a halálfalók közé tartozna, hiszen az apját bebörtönözték, de ő és az anyja kegyelmet kaptak. Viszont Harry még sem értette, hogy volt egyáltalán bátorsága visszajönni a Roxfortba, hiszen közellenségnek számít. Jobb, ha ezen nem most gondolkodik.
A diákok már mind a nagyteremben ültek, és hallgatták McGalagony nyitóbeszédét, majd végigkísérték, ahogy a Teszlek Süveg beosztja az elsősöket a házaikba. Ezután McGalagony köszöntötte a tanári kart is, mely nem sok új arccal bővült. Az átváltoztatástant továbbra is Minerva McGalagony tartotta, a bájitaltan újra Lumpsluck feladatkörébe tartozott, a sötét varázslatok kivédése órákat pedig egy igen mogorva, idősebb varázsló tartotta, név szerint Balthazár Fletcher. A férfi magas volt, erős testalkatú, vállig érő sötétbarna haja volt, kissé szakadt köpenyt viselt. Harry korábban már ismerte ezt a nevet, a szünetben olvasott egy cikket a varázslóról. A cikkben az állt, hogy a férfi régebben már keveredett sötét ügyletekbe, szigorú, szeret szívódni a diákokkal, és különösen utálja azokat a nebulókat, akik valamilyen kiváltsággal rendelkeznek. Ettől függetlenül elismert, Merlin-díjas varázsló, Albus Dumbledore jó cimborája volt. Ron szerint Piton lehetett a varázsló példaképe, hiszen természetileg kiköpött mása volt. Efelől Harrynek semmi kétsége nem volt, sőt, már előre tudta, hogy jobb lesz, ha nem húz ujjat a tanárral.
A tanárok köszöntése után az asztalok megteltek számos ínycsiklandozó finomsággal, így hozzáláthattak az esti lakomához. Időközben az elvarázsolt mennyezet viharossá alakult a nagyterem fölött, amely ezzel jelezte a kint dúló esős időt.
- Harry, mit gondolsz, jó ötlet volt nekünk ide visszajönni? Lehet jobb lett volna elmenni dolgozni. Apa biztos talált volna nekünk munkát a minisztériumban. – jegyezte meg Ron, miközben egy jókora adag csokifagyit tömött magába. – Bár, ha jobban belegondolok, a kaja miatt már megérte. – vetette oda újfent.
- Ha nem akarsz agyalágyult maradni, akkor itt maradsz, és végigtanulod a tanévet. Anya hadd legyen már büszke kicsit rád is. – mondta gúnyolódva Ginny a bátyjának, majd megfordult, és tovább folytatta a vacsoráját.
- Nem bírom felfogni, hogy lehettek mindketten ennyire lusták! Tanulni igenis jó dolog, és ha már ti vagytok a világ megmentői, ne arról cikkezzenek a Prófétában, hogy félbe hagytátok minden idők legjobb és leghíresebb iskoláját! Így a fiatalabb nemzedéknek sem mutatnátok jó példát! – mondta szigorúan Hermione. Ezután Ronnal kezdtek el vitatkozni azon, hogy milyen előnyei és hátrányai lehetnek a tanulásnak, úgyhogy Harry jobbnak látta, ha nem avatkozik bele a pár vitájába, inkább csöndben marad, és folytatja a vacsoráját. Közben fel-fel pillantott, és észrevette, ahogy a Hugrabugos Mindy folyton őt bámulja, elbűvölő mosolya mintha megigézné Harry-t. De tudta, hogy Hermionénak igaza van a lánnyal kapcsolatban. Hiszen mindig azokkal a fiúkkal járt, akik akkor éppen valamiért nagymenőnek számítottak, és nem felejti el azt sem, hogy a lány is viselte a Béna-Potter feliratú kitűzőt, amikor is negyedévesként részt kellett vennie a Trimágus Tusán. Így hát Harry jobbnak látta, ha nem foglalkozik a lánnyal.
Későre járt már, mikor hatalmas csattanással 3 auror belépett a nagyterembe, és egy félig ázott foglyot vezettek az igazgató színe elé. Ekkor hirtelen csönd lett, majd mindenki sugdolózni kezdett arról, hogy mégis mit keres itt 3 minisztériumi auror egy fogollyal? Harry szerint biztos fontos esemény történt, máskülönben nem rontottak volna így be. Harry próbálta jobban szemügyre venni, hogy ki lehet a fogoly, de nem volt számára ismerős. Egy lány volt az, talán egy diák. Hosszú, hullámos haja volt, szemüveget viselt, és elég alacsonynak is bizonyult. Korban egyidős lehetett Ginnyvel, talán kicsit idősebb is volt nála. Fekete kötött pulóvert és sárkánybőr nadrágot viselt. A csuklóján elvarázsolt bilincs és láncok lógtak, így vezették végig a diákok és tanárok színe előtt.
Mikor odaértek az igazgatónő elé, az felállt, és az egyik hátsó ajtón kitessékelte a váratlan vendégeket. Majd a diákok felé fordult, jó éjszakát kívánt nekik, és a prefektusokkal minden diákot a saját körletébe tessékelt, hogy kipihenhessék az utazás fáradalmait. Ezután néhány tanárral az aurorok után mentek, Harry meggondolása alapján biztos az igazgatói irodába veszik az irányt.
Az este további részét azzal töltötték a klubhelységben, hogy ki lehetett az a lány, és miért hozták őt ide így, ilyen körülmények között.
- Biztos halálfaló, és próbál csatlósokat beszervezni, hogy leigázza a Roxfortot! – vetette oda Ron.
- Nem tudom Ron, ahhoz elég fiatal, hogy halálfaló legyen, és szövetségeseket keressen, nem? Hiszen kb. annyi idős lehetett, mint mi. – mondta gondolkodóan Harry.
- Ugyan már, hisz Draco is halálfaló lett, és ő még fiatalabb is volt. Talán ő volt minden idők legfiatalabb halálfalója. – mondta gúnyos hanglejtéssel Ron.
- De hát miért ide hozták? Egy fogoly! Az Azkabanban a helye, nem itt! – mondta Hermione, és fintorogva gondolkodni kezdett.
- Nagyon remélem, hogy nem tartogat számunkra ez a tanév semmiféle balhés, vagy világmegmentős dolgot. Kissé belefáradtam ebbe, inkább odaadnám ezt a szerepkört valaki másnak! – mondta Harry, és a hangjában felfedezni vélhető volt, hogy tényleg ráfér már egy nyugodt tanév a Roxfortban.
Úgy repült az idő a Roxfortban, mintha valaki elvarázsolta volna. A diákok már túl vannak a tanév első hetén, és, ahogyan az várható volt, nem kímélték őket a tanárok, egyre több-és több házi feladattal sújtották őket. Így hát Harry az ideje legtöbb részét a könyvtárban töltötte, hogy a tőle telhető, lehető legjobb beadandót írja meg mágiatörténet órára.
- Szerintem egyáltalán nem vészes ez a Balthazár Fletcher nevű figura. Szerintem a Próféta csak összehordott róla ezt-azt, hogy beijedjünk – mondta Ron, és olyan jókedvűen jött ki a tanteremből, mint még eddig soha egy óráról sem.
- Nekem tetszik a stílusa. Kicsit Siriusra emlékeztet. Mindenesetre, ha ilyen jó fej marad, és nem veszti el a humorát, akkor egész jó SVK tanárt kaptunk így az utolsó évünkben – vetette oda Harry, ám később megjegyezte, hogy azért adhatott volna Balthazár kicsit kevesebb házit is nekik a hétvégére.
Ahogy a klubhelységben ült, és a mágiatörténet órára írt beadandóját javítgatta, Harry furcsa dörömbölésnek tűnő hangokat hallott a lányok hálókörlete felől. Azt gondolta, biztos valaki éppen átrendezi a szobáját. Ezek a hangok aztán idegesítően hangosnak tűntek, ezért Harry elindult, hogy megnézze, mégis mi a fenét csinálnak a lányok. Felállt hát a kanapéról, és elindult a kőlépcsőn felfelé. Elkanyarodott a lányok hálókörlete felé, és elindult végig a folyosón, keresve a zaj forrását. A hangok egy, a folyosó már régóta használhatatlan részéhez vezettek. Itt egy kisebb lépcső vezetett fel, ahol Harry felfedezni vélt egy szobát. Már távolról hallotta, hogy innen jön a dörömbölés. Közelebb ment hát, hogy benézhessen, közben előrántotta a pálcáját. Mikor hozzáért a gombkilincshez, furcsamód az egész jéggé volt fagyva. Bárhogy próbálta, egyszerűen nem tudta feloldani a jeget, valami elképesztő furcsa varázslat lehet az ilyen. Tett még egy utolsó próbálkozást, aminek következtében a dörömbölés hirtelen elcsitult. Aztán egy kevésbé kellemes dolog történt. Az ajtó résein hirtelen olyan erős hóvihar tört keresztül, hogy Harrynek megkapaszkodni sem volt ideje, hátraesett a lépcsőn, és beverte a fejét.
Harry kinyitotta a szemét, és egy, már megszokott helyen találta magát, nem máshol, mint a gyengélkedőn. Hermione és Ron ott álltak az ágya mellett, arra vártak, hogy felébredjen.
- Harry, hála Merlinnek! – hallotta Harry Hermione hangját, és a lány közben már a nyakába is borult örömében.
- Mi… mégis mi történt? Mit keresek itt? – kérdezte kissé ingerülten Harry.
- Egy másodikos lány talált rád a hálókörletük egy rég nem használt folyosóján. Megcsúszhattál, és valószínűleg beverhetted a fejed. Elájultál. – mondta Ron.
- Nem emlékszel rá, hogy mégis mi történt, mit kerestél te a lányok körletében? – tette hozzá Hermione, kicsit csípősen megjegyezve a dolgot.
- De igen, emlékszem Hermione. Nagyon is emlékszem. Dübörgést hallottam, és egyenesen a lányok halókörlete felé vezetett a hang. A régi folyosóra vezetett, egy régi szobához. Az egész annyira furcsa volt. A kilincs tiszta jég volt, és amikor fel akartam olvasztani egyszerűen nem sikerült. Nem tudom, milyen varázslat lehet az ilyen. Aztán hirtelen csönd lett, majd az ajtó résein hóvihar tört át. Ennyire emlékszem, valószínűleg azután elájultam.
Harry kicsit fájlalta még a fejét, de a délután további részében próbálta elfelejteni a dolgokat. Sajnos nagyon sokáig azon gondolkodott, hogy mennyire ostobán nézhetett ki ott elterülve a földön, amikor az a másodikos lány rátalált. Ezt is próbálta elhessegetni a gondolataiból, és inkább próbált koncentrálni a finom vacsorájára. Lefekvéskor még kicsit eltöprengett azon, hogy mégis mi történt, végül ő is, mint a többiek, álomba szenderült.
Teltek a tanulással teli napok a Roxfortban. Az ötödikesek a felsőbb éveseket faggatták az RBF kérdésekről, az elsősök arról beszéltek, hogy milyen volt az első repülés órájuk. Harry pedig még mindig arról a múltkori esetről beszélt, de Ron csak intett egyet, hogy ,,jegeljék” a témát.
A vacsora előtti órákban bejelentették, hogy félórával hamarabb jelenjen meg minden diák és tanár a nagyteremben, mert McGalagony szeretne egy igen fontos dolgot bejelenteni, ami nem várathat magára.
- Biztos azt akarja elmondani, hogy mi rejtőzik abban a szobában, ami csak úgy rám támadt, minden ok nélkül. – mondta Harry, és érezte, hogy az izgatottságtól majd kiugrik a szíve.
- Mi van, ha valami szörny az? Csak nem volt hová dugniuk. – szólt közbe Ron.
- Ugyan már, miért lenne szörny? Szerinted, ha egy szörny lenne, akkor csak úgy beraknák az egyik klubhelységbe? Gondolj csak bele, Ron! Na és emlékszel még Bolyhoskára? Ő egy 3 fejű szörny, és jól elzárva tartották a diákok elől. Ja és hogy mondhatsz olyat, hogy nem volt hová dugniuk? Ez az iskola hatalmas! Ha egy szörnyet el akarnak rejteni, akkor azt el is fogják rejteni. – mondta tudálékosan Hermione.
- Azért mi mégis belefutottunk Bolyhoskába, nem is olyan nehezen, ha nem emlékeznél. – mondta Ron, végül ők is befordultak a nagyterembe a többi diákkal együtt. McGalagony már a pódiumon állt, és csak arra várt, hogy minden diák végre helyet foglaljon. Mikor ez megtörtént, végre belekezdhetett abba a fontos mondanivalóba.
- Mint azt tudják, azért kértem, hogy hamarabb jöjjenek be, mert egy igen fontos bejelentenivalóm van az egész iskola számára. Mindenkit megkérnék, hogy nagyon jól figyeljen ide, mielőtt rátérnék a lényegre, előtte mindenképp el kell mesélnem a dolgok előzményét. – mondta McGalagony, különösen a Mardekárosok felé pillantva. Amikor már mindenki rá figyelt, belekezdett a mondandójába.
- Mint tudják, élt régen egy nagy varázsló, név szerint Merlin. Halála után, tanítványai, a 3 merliniánus védte a varázsvilágot a gonosztól. A 3 merliniánus közül egy rossz útra tért, és szövetségbe ált Merlin egyik legnagyobb ellenségével. A másik 2 próbálta őt visszatéríteni a jó irányába, de nem jártak sikerrel. Az évszázadokkal ezelőtt kitört háborúban a 3 közül 2 elesett. Szerencsére a megmaradt merliniánus a jót szolgálta, így megmaradt egyedüli védelmezőként. Utódjait mind arra tanította, hogyan használják rendkívüli erejüket, és arra, hogy a varázsvilágot meg kell védeni a sötét erőktől. Sajnálatos módon évszázadokkal ezelőtt kihalhattak a merliniánusok. A Mágiaügyi Minisztérium aurorjai több évtizede keresik a leszármazottat, az utolsó merliniánust, már ha létezik. Egészen pár hónappal ezelőttig. Ugyanis egy mugli városban rátaláltak a vélt leszármazottra, az utolsó merliniánusra, és idehozták őt a Roxfortba. – itt megállt a mondandójával McGalagony, egy kis időt adva a diákoknak az új információk feldolgozásához, majd fojtatta.
- Azért volt szükség erre a lépésre, mert ugyan Voldemort már nincs, de a csatlósai bármikor felléphetnek a Roxfort ellen, és ha a leszármazott melléjük áll, az iskolát pillanatok alatt a földdel teheti egyenlővé. Mindannyiunkkal! Azt tudniuk kell, hogy egy merliniánus nem mindennapi erővel bír. Neki nincs szüksége varázspálcára ahhoz, hogy erős varázslatokat hajtson végre. A gondolat erejét használja. Ha úgy van kedve, bármit és bárkit elpusztíthat egy pillanat alatt. Ő számít minden idők legerősebb varázslójának. Mint, ahogy mondtam, itt fog élni a Roxfortban magukkal. Jelenleg a Griffendél-ház használaton kívüli szobájában helyeztük el. Szeretném mindannyijuknak bemutatni iskolánk új tagját, név szerint, Mavis Warnert! – McGalagony befejezte a mondandóját, majd a nagyterem ajtaja felé pillantott. Harry ekkor döbbent rá, hogy az a dübörgés nem egy szörnyeteg volt, hanem az a valaki, akit az utolsó merliniánusként emleget McGalagony. A szíve erősen kalapált, majd kiugrott a helyéről. Alig várta, hogy láthassa minden idők legerősebb varázslóját, és azt, aki az arcát lejegelte. Szívesen megkérdezné tőle, hogy milyen varázslat volt az. Az ajtó kitárult, és mindenki nagy meglepetésére egy lélek sem állt az ajtóban. McGalagony arcát elöntötte a düh, és Harry jól kivehetően hallotta, ahogy Balthazárnak azt mondja, hogy ez az utód már megint a bolondját járatja velük. Ekkor a nagyterem egyik hátsó ajtaja hangos nyikorgással kitárult, majd belépett rajta egy viszonylag megázott, fekete csuklyás, alacsony ember. Az arca nem volt egyáltalán kivehető. McGalagony odasietett hozzá Balthazárral az oldalán, és szitkozódva terelték be őt a terembe. A McGalagony mellett álló csuklyás alak végül levette a köpenyét, kicsavarta belőle az esővizet, majd unottan a földre hajította, és haragos tekintettel nézett az igazgatónőre. Mindenki legnagyobb meglepetésére egy 18 éves lány állt előttük. Mondhatni, egy elég átlagosnak tűnő 18 éves, akiből senki nem nézné ki, hogy ő a leszármazott.